Tanulmányút:

1964.                   Róma, Magyar Akadémia: "Nagyfesztávolságú térlefedések tanulmányozása”

Dr. Harasta Miklós a BME Ipari és Mezőgazdasági Épülettervezési Tanszékének meghatározó oktatója volt, meghatározó szerepe volt a tanszék ipari építészet tárgya oktatásának tematikai, dokumentációs és módszertani megalapozásában, majd fejlesztésében. Kiemelkedő oktató-nevelő munkájának korszerűségét kutató munkássága biztosította, hitelét pedig a tervező-szerkezettervező munkássága során megvalósult épületek adták. Nyugdíjazása után az egyetemi érdek képviselőjeként aktívan részt vett a BME fejlesztési munkáiban és oktatóként a Csonka Pál doktori iskola hallgatóinak képzésében.

1923. december 9-én született Vértesszőllősön. Tanulmányait a második világháború évei alatt kezdte a BME-n, diáktársaival 1944-ben az ország elhagyására kényszerültek, a háború sújtotta Németországon keresztül vezető hosszú, viszontagságos úton jutottak el Dániába. Harasta Miklós a kényszerűségből ott eltöltött másfél évet szakmailag és emberileg is élete egyik meghatározó élményének tartja.

Hazatérése után megszerezte az építészmérnöki diplomát, majd rövid időre a Dunavölgyi Timföldipari RT.-hez került. Innen hívta meg Rados Kornél az 1950-ben alapított Ipari és Mezőgazdasági Épülettervezési Tanszékre, ahol részt vett az újonnan indított tanszék oktatásának megszervezésében, a tantárgyak tematikájának, módszertanának összeállításában. Nyugdíjazásáig a tanszék oktatója volt, beosztottként, később vezetőként is munkatársaival mindig jó kapcsolatot tartott fenn. A jó légkör emlékét a közös kirándulásokon készült fényképek őrzik.

Az 50-es, 60-as években az oktatói tevékenység mellett a tanszék mérnökeként fa szerkezetű silók teherbírásának és állékonyságának vizsgálatával foglalkozott. Az 1960-as évek elején a BME építész karának Győrbe helyezését tervezték, ennek kapcsán egy éven át a Köztiben közreműködött a költözés és az új épületek létrehozásának gazdasági-műszaki előkészítésében. (Ez az elképzelés végül nem valósult meg.)

Kutatási területe szerteágazó, foglalkozott az ipari épületekkel, az itt alkalmazott felület- és héjszerkezetekkel, a szerkezetek dinamikájával és szerkezettörténettel. Kiemelkedő eredményeket darupályák és gépalapok dinamikai problémáinak területén ért el, 1972-ben szerzett kandidátusi fokozatának témája Ipari épületek dinamikai problémái, darupályák dinamikus tényezője volt. A disszertációt szerette volna a tanszéken védeni, de ekkor még az építész karon erre nem volt lehetőség. Végül a tanszék szinte teljes állománya jelen volt, amikor disszertációját védte az Akadémián. A kutatómunkában elért eredményei gyakorlatba történő átültetését jól mutatják megépült épületei, daruzott csarnokszerkezetei, illetve az általa tervezett gépalapok, melyekben acél spirálrugókkal csökkentette a dinamikus mozgásokat.

Az 1970-es évek elején pályázott az egyetemi tanári címre, de azt csak 1977-ben kapta meg, hogy egy évvel később, 1978-tól Szendrői Jenőtől átvegye az Ipari és Mezőgazdasági Épülettervezési Tanszék vezetését. Tíz éven át tartó tanszékvezetői tevékenységét a más munkáira is jellemző alaposság, lelkiismeretesség fémjelezte. Lelkességét mutatja, hogy este szinte mindig ő zárta a tanszék ajtaját, hogy aztán másnap reggel elsőként kezdje a munkát.

Az 1980-as évek végén öt éven át az építész kar dékánja volt, 1989-től nyugdíjba vonulásáig az oktatás mellett már nem viselt tisztségeket. Nyugdíjasként részt vett az ELTE-BME beruházási Irodájának munkájában, programalkotó, adatszolgáltató, döntés előkészítő, koordináló és szervező tevékenységével hozzájárult az ELTE-BME Lágymányosra tervezett egyetemfejlesztési beruházásainak előkészítésében. Itt jó hasznát vette a Köztiben eltöltött év tapasztalatainak.

Oktatási tevékenységét 2009-ben fejezte be, a Csonka Pál doktori iskolában Épületszerkezet-történet címmel oktatott tárgyát sok, azóta PhD címet szerzett fiatal kutató hallgatta.